A következő címkéjű bejegyzések mutatása: életmód. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: életmód. Összes bejegyzés megjelenítése

szerda, augusztus 28, 2019

Hol a határ? Avagy az Amazonas margójára...

Mélységesen elítéljük azt a felelőtlen és meggondolatlan pusztítást, ami az Amazonas növény- és állatvilágával történik. Elszomorító az a tény, hogy az emberiség ingerküszöbét már csak egy ilyen nagyságrendű katasztrófa lépi át és nagyon várjuk, hogy végre megtörténjen az a nemzeteken és kultúrákon átívelő összefogás, aminek a segítségével visszafordíthatjuk mindazt, amivel folyamatosan élhetetlenné tesszük a bolygónkat.

Wallpaperflare
Azt gondoljuk, hogy nem az a megoldás, hogy egy az emberi faj számára alkalmatlan bolygót hódítsunk meg és ebben lássuk az emberiség túlélését.
Nem véletlen, hogy a fajunk – és más élőlények is – a Földön fejlődött ki, alkalmazkodott az itteni körülményekhez és élt hosszú időn keresztül szimbiózisban a flórával és faunával.
Az a célunk, hogy ezt a bolygót rakjuk rendbe és végre felhagyjunk a mértéktelen kizsákmányolásával, ismét élhetővé varázsolva a soron következő generációk számára.

Javaslataink:

1. hagyjunk fel a mértéktelen túlfogyasztással az élet minden területén
A társadalom önmaga által gerjesztett torzulása, hogy folyamatosan a minél több annál jobb elv alapján élünk, de ez – ahogy most is látszik – már rövidtávon sem tartható folyamat. 

2. használjuk végre okosan az okos eszközeinket
Nemcsak környezetünk, hanem saját egészségünk érdekében is fontos a megvásárolt termékek összetevőinek értelmezése, amire tökéletes eszköz az okostelefon és az Internet. Mindannyian hosszú, boldog életre vágyunk, ám ez nehezen elérhető, amikor kívül-belül folyamatosan káros alapanyagokkal bombázzuk szervezetünket. Nem kérdőjelezzük meg a médiában (főleg a reklámokban) elhangzó állításokat és próbálunk meg tisztán látni, hanem csak ráhagyatkozunk az ott elhangzottakra.

3. gondolkodjuk logikusan 
Korunk egyik legkiemelkedőbb problémája a dezinformáció és pánikkeltés. Kutatók megállapították, hogy a folyamatosan szorongásban, stresszben tartott egyének a kiszolgáltatottság érzése miatt irányíthatóbbá válnak, könnyebben rávehetők a túlfogyasztásra és olyan dolgok birtoklás iránti vágyára, amit egy nyugodt, letisztult és átgondolt állapotban nem tennének. Gondoljuk végig alaposan az életünket. Valóban használunk minden minket körülvevő tárgyat és eszközt? Logikus dolog-e annyit enni, hogy utána rosszul legyünk és tablettákkal próbáljuk helyre billenteni szervezetünket? Valóban csak az tekinthető nyaralásnak, ha repülőre ülünk és több ezer km-rel messzebb egy nyugágyban pihenünk az árnyékban, amit a szűk környezetünkben is megtehetnénk az utazással járó stressz és több tonna fölöslegesen a légkörbe juttatott széndioxid nélkül? Sok-sok ilyen kérdés van kódolva a mindennapjainkban, amiknek akár már a töredékük átgondolásával és őszinte megválaszolásával értékesebb, hosszabb és hasznosabb életet élhetünk. 

Az Amazonas mentén eszkalálódott krízisre mi a következőkkel reagálunk:

1. ahogy eddig sem, ezt követően sem használunk fel pálmából kinyert alapanyagot a termékeinkhez

2. továbbra is olyan beszállítóktól vásárolunk, ahol állatkísérletek nem történtek és felelős gazdálkodásból származnak az alapanyagok

3. a magánéletben is teljes mértékben bojkottáljuk azon termékeket, amik tartalmazhatnak pálmából származó adalékot és ebben a tekintetben azokat a gyártókat is értjük, ahol nincs teljes pálmamentesség.

Ez ugyan csak egy csepp, de ha be van dugva a dugó, a kád is megtelik egyszer. 

Továbbra is buzdítunk mindenkit a tudatos életvitelre és arra, hogy csak olyan termékekkel vegyék  körül magukat, amik felelős, etikus elvek alapján készültek, elhivatottságból és nem pusztán anyagi haszontól vezérelve.
Saját akaratunkból az önkéntes egyszerűség életmód hívei vagyunk, így fentieken túl természetesen az életünk más területén (pl. közlekedés, háztartás, táplálkozás, önkéntesség, újrahasználat, stb.) is ezt a gondolkodást követjük.




csütörtök, január 03, 2019

Kezdd el most!

 

Minden évben elhatározod, hogy egészségesebben fogsz élni, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá? 

Az egyik legegyszerűbb és leggyorsabb lépéssel: ápold tisztán, természetesen a testedet! 

Mindent, amire ehhez igazán szükséged lehet, megtalálsz nálunk
Mire is vársz még? Kezdd el most, ha jót akarsz magadnak!




Ajánljuk még:



szombat, november 14, 2015

Lépésről lépésre: tudatos életmód (II. rész)

ELŐZŐ RÉSZ

Idénytermények előtérben

Idényben nem szükséges vegyszerekkel, tápanyagokkal, növekedést stimuláló szerekkel pótolni a hiányzó körülményeket, melynek következtében teltebb ezen termények íze, kedvezőbb a beltartalmuk, az élettani hatásuk és sok esetben az áruk is.

natúr szappan, kozmetikum, vegán, vegyszermentes, természetes, pálmaolajmentes, állatkísérletmentes, kézműves,  érzékeny bőrre, magyar termék, bőrbarát, bőrápoló, tiszta,  bőrápolás, környezetbarát, bőrbarát,
Pinterest
Lehetőség szerint válasszuk a hazait, a termelőit

- kisebb a szállítási út
- nincs kényszerérés
- nem igényel vegyszeres tartósítást (hamarabb jut el a fogyasztóhoz)
- segíti a gazdaságot
- élénkíti a termelést
- csökkenti a függést más országoktól

Újrahasznosítás

Biztos, hogy minden maradék = hulladék?
Érdemes nyitottan és bátran kísérletezve tekinteni az alapanyagokra, utánanézni az interneten fellelhető rengeteg ötlet és praktika között.
Pl. a karfiol zöldje blansírozás után kiválóan használható a rakottasba, akár levesbe, vagy a friss zsenge (vegyszermentes) retek leveléből nagyon finom pesto készíthető, de a maradék rizsköret is könnyen átalakítható zöldséges fasírttá és persze még számtalan zseniális fogás készíthető elsőre hulladéknak tűnő alapanyagból.

Biztos, hogy minden lejárt = romlott?
Természetesen ide nem értve a romlékony élelmiszereket, megfelelő körültekintés mellett számtalan termék (pl. szárazárú) fogyasztható a lejárati idő után is.
környezetbarát, fenntartható, eco, zöld, tudatos, környezettudatos, kímélő, egészséges, életmód, váltás, egészség,
Pinterest


Küllem
Az apró, a nagy, az amorf alakú, a kevésbé szabályos, a nem egyforma miért kizáró ok? Biztosan nem lehetnek ezek a termékek is finomak, egészségesek (sokszor épp ezek a termékek a természetesek, vegyszermentesek)...

Megszokás
Megtartva és tisztelve értékes hagyományainkat bátran kérdőjelezzünk meg egy technikát, egy mozdulatot, egy berögződést, ha csak annyi a magyarázata, hogy "így szoktuk", változtassuk, alakítsuk át saját tudásunk, igényeink, értékrendünk szerint.

Költséghatékonyság

mint mellékhatás... 
Ha odafigyelünk fentiekre, akkor a magasabb ár / érték arány mellett gyakran még megtakarítani is tudnunk, ráadásul sok medicina elkerülhető, vagy kiváltható természetes anyagokkal és még a súlytartásunkra is kedvezően hat.

Összefoglalva a  TUDATOS TÁPLÁLKOZÁS

Tisztelet magunk és a családunk iránt: étkezés
Tisztelet a természeti és emberi energia iránt: alapanyagok
Tisztelet a környezetünk iránt: egység, melynek részei vagyunk

Folytatás következik...

 FORRÁS: Receptműves




kedd, november 03, 2015

Lépésről lépésre: tudatos életmód (I. rész)

fenntartható, kíméletes, tudatos, egészség, táplálkozás, környezetbarát, eco, zöld,
Pinterest

TÁPLÁLKOZÁS

Táplált tudatosság, avagy tudatos táplálkozás... Divat, vagy lehetőség?

Sokféle (bőr)probléma kapcsán kérdezitek tőlünk, hogyan érdemes kezdeni, mit tegyek, mi legyen az, amit holnap már másképp csinálok?
A válasz egyszerű és egyben bonyolult is, mindenkinek más a motivációja, más a szükségesség, eltérő a környezetünk és másképp is gondolkozunk. Információk áradata ér mindannyiunkat nap, mint nap, sokszor akár egymásnak teljesen ellentmondóan, a bőség zavara, melyben nehéz eligazodni.

A mi válaszunk általában az, hogy fokozatosan kell haladni, nyitottan az ismeretekre, de erősen szűrve azokat a saját igényeink, tudásunk és legfőképpen a testünk visszajelzései alapján.

Ezért úgy döntöttünk, hogy a saját (immár több, mint 10 éve tartó) utunkat, az alakulásunk során tapasztaltakat gyűjtjük csokorba és adjuk át, mindenki csemegézve belőle annyit, amennyi szeretne.

Illeszthető legyen a környezetünkbe

Alapvetően meghatározó és befolyásoló szempont, hogy milyen környezetben létezünk, nap, mint nap, mennyire van lehetőség tágítani a határainkat, amelyben mozogni tudunk.

Külső tényezők:
Pinterest
- makro (pl. hol élünk, mely országban, városban, vagy kisebb településen, van-e lehetőség saját termesztésre, milyen elérhető alapanyagok jellemzők)
- mikro (pl. családi hagyományok, tradíciók, munkahelyi lehetőségek, akár saját étel melegítésére)

Belső tényezők:
- motiváció (pl. alkat, súly, allergia megléte, egészségi állapot, bőrprobléma kezelése)
- gondolkodásmód (pl. tudatosság, életmód, irányzat követése)

Természetesen semelyik fenti ok nem szolgálhat kibúvóul, azonban egyértelműen meghatározó szempontok, melyek hatnak arra, hogyan, milyen úton tudunk haladni a változás során.

Alapanyagok

A technikai részt érdemes az alapanyagok ismeretével, cseréjével kezdeni. Nagyon fontos, hogy pontosan tudjuk azt, hogy a saját étrendünkbe melyik alapanyagot és miért illesztjük be?

Só és cukor esetében érdemes a kémiailag finomított helyett természetes, nem finomított változatokat használni (részletesen ennek okairól itt: cukor, )

Lisztek esetében válasszuk a teljes kiőrlésű változatokat, melyek a gabona minden értékes elemét tartalmazzák (Miért süssünk saját kenyeret?)

Étkezzünk változatosan, színesen (zöldség, gyümölcs), fogyasszunk sokféle teljes értékű hüvelyest, magvat.

Kerüljük a feldolgozott, tartósított, ízesített, szintetikus élelmiszereket, készítsük el magunknak, amit tudunk, vagy válasszunk feldolgozatlan alapanyagokat.

Gondolkodásunktól függően csökkentsük, vagy hagyjuk el az állati eredetű alapanyagokat, termékeket (sok bőrprobléma esetén ez a lépés javulást eredményez)

Lehetőségünk szerint válasszuk a tömegtermék helyett az egyedit.


FORRÁS: Receptműves