péntek, március 21, 2014
Memibőr, elsodleges, emberi, Love2Smile, natur, növényi, szappan, természetes, védelmi vonal
A bőr a szervezetünk első védelmi vonala, egyben a legnagyobb méretű szervük. A szervezet külső védőburkát alkotja, legfontosabb funkciója a szervezet védelme a külső fizikai behatásoktól és a kórokozóktól, ezenkívül az érzékelés és a kiválasztás egyik szerve.
A bőr nemcsak testünk külső burka, hanem célszerű működése révén védi szervezetünket a mechanikai, a fény-, a hő- és a vegyi ártalmaktól, részt vesz a hőszabályozásban és van bizonyos mértékű légző, kiválasztó és felszívó funkciója is.
A bőr felszínén található vékony zsírréteg (bőrfelszíni lipid) faggyúból, szaruzsírból és verejtékből álló ún. v/o típusú (víz az olajban) emulzió; enyhén savas kémhatású, pH-ja 4-6 között változik. Mivel a kórokozók nagy része alapvetően lúgos közegben él, savas közegben elpusztul.
A bőr és a bőr alatti zsírszövet jó hőszigetelő, így passzívan védi a szervezetet a hőingerektől. Az erek és verejtékmirigyek működése révén azonban a bőr aktív hőszabályozó is.
A párolgás és az izzadás segítségével szabályozza a test hőmérsékletét, segít megszabadulni a toxikus anyagoktól és fenntartani a szervezet belső egyensúlyát, ezért nagyon fontos, hogy jó állapotban legyen. A bőr sejtjeinek gyors újratermelődéséhez elengedhetetlenül szükséges a sejtek megfelelő táplálása, a kapillárisokban is élénk vérkeringés, valamint a jó idegi funkciók.
A bőr egészségének megtartása érdekében a legfontosabb, hogy elegendő folyadékot vegyünk magunkhoz, naponta legalább 2-3 liternyi, jó minőségű ivóvizet (a napi folyadékszükséglet nagymértékben függ az életviteltől és az évszaktól is).
Testünk felszínéről folyamatosan pici bőrlemezkék válnak le, havonta legalább egyszer megújul az egész bőrünk.
A szépségápolás során részben pótolhatjuk a bőr nedvességtartalmát, de lehetőleg a természetes alapanyagokból készült termékeket válasszuk, emellett pedig a megfelelő táplálkozás szerepe is nagyon fontos.
Forrás: Wikipedia.org, edenkert.hu, Tárczy Éva gyógyszerész/patikamagazin.hu, Elson M. Haas, M. D.: Skin Enhancement - Manek Márta fordítása/vitalitas.hu
Memi100%, borotva, borotválkozás, borotvaszappan, férfi, habzó, kozmetikum, Love2Smile, natur, szappan, természetes, tiszta, vegán, vegyszermentes
(nem) Csak férfiaknak!
A férfi natúr kozmetikumok terén még kevesebb a választék, mint a női kozmetikumoknál, azonban az igényes és jó receptúrával összeállított natúr szappanokkal kiválóan lehet borotválkozni és még borotválkozás utáni balzsamot sem igényelnek...
Használata egyszerű:
1. vizezd be a borotválandó felületet és a szappant
2. dörzsöld végig a szappannal a bőrt, majd nedves kézzel habosítsd fel a bőrödön maradt vékony szappanréteget
3. hibátlan pengéjű borotvával már borotválkozhatsz is (ha elpattog a hab, mire végig érsz a felületen, akkor ismételd a 2. lépést)
szerda, március 19, 2014
Vonalkód dekód
A vonalkód leolvasó és kiértékelő rendszert 1949-ben találták fel Amerikában, Magyarországon elsőként a Skála vezette be 1984-ben, majd a '90-es években terjedt el széles körben.
A vonalkód olyan optikailag leolvasható kód, amely különböző vastagságú függőleges világos és sötét közök, illetve vonalak meghatározott váltakozásával fejezi ki az információt.
Leggyakrabban a kereskedelemben használják, mivel lehetővé teszi az áru adatainak gyors azonosítását.
A vonalkódban nem a fekete vonalak, hanem a köztük lévő fehérek a „hasznosak”, mivel ezekről verődik vissza a leolvasó által kibocsátott impulzus. A különböző vastagságú és távolságú fehér vonalak egy számsorozatot kódolnak, amit általában számjegyekkel is kiírnak a vonalkód alatt.
Az Európában használt vonalkódban 13 számjegy jelöli a terméket, melyben a számjegyek az alábbi tartalommal bírnak:
1-3. számjegy: a gyártási ország (Magyarország esetében 599)
4-12. számjegy: egyrészről a gyártót jelölik, másrészről azt, hogy az adott termék hányadik a gyártó által készített listán
Az utolsó egy ellenőrző szám, ami speciális algoritmus eredménye az első 12 számjegyből.
kedd, március 18, 2014
MemiDobó Kata, forgatás, kézmuves, kézműves, kozmetikum, Love2Smile, magyar termék, megjelenés, muhely, műsor, natur, Stílusvadász, szappan, tv, vegan, video
Egy nem átlagos gyártási nap
Természetesen nem a külsőségek miatt tesszük, amit hiszünk, hogy tennünk kell, ennek ellenére, vagy éppen emiatt tagadhatatlanul jó érzés volt, amikor a megkeresés érkezett a Stílusvadász csapatától, hogy szeretnének minket is bemutatni a műsorban.
Amikor beköltöztünk a jelenlegi műhelyünkbe, elsődleges szempont volt a hatósági megfelelés és a teljes tisztasági festés, burkolás, vizesblokk, öltöző, a gyártáshoz szükséges felszerelés (gyártóasztal, szárítószekrény), így a kiegészítő- és irodabútorok közül néhányat újrahasznosítottunk.
Mint általában az indulásoknál, sokáig minden fontosabb és szükségesebb volt, mint az új polcrendszer, vagy az irattartó szekrény, de a műhely 3. születésnapján elhatároztuk, hogy megvalósítjuk a várva várt apró megújulást.
Két lépésben terveztük a megvalósítást, elsőként a készárú polcrendszerét, másodikként az iroda átalakítását.
Már éppen végeztünk az első ütemmel, amikor a bevezetőben írt megkeresés érkezett, melyet követő felismerés szakaszai időrendi sorrendben:
1. öröm és döbbenet - benne leszünk a tv-ben...
2. pánik és döbbenet - előre kell hozni a második ütemet, van rá bő egy hetünk...
Végül időben elkészültünk és a forgatáson is mindenki jól érezte magát.
Még egyszer köszönet a lehetőségért!
Hajmosás szappannal?
A natúr szappan az egyik legkiválóbb hajápoló, csak meg kell tanulni a praktikát.
A szappannal történő hajmosáskor kinyílik a haj szerkezete, mint egy toboz, ezáltal kiválóan tudja tisztítani és ápolni a hajat a szappan, azonban a haj szerkezetét újra vissza kell zárni (a gubancolódás és az ebből eredő sérülések elkerülésére), amelyet megtehetünk egy egyszerű öblítéssel.
Az öblítés történhet vízzel hígított citromlével, vagy almaecettel (hajhossztól függően másfél liter vízhez adjunk 0,5-1 dl-t), de még egyszerűbb ha étkezési, befőzési citromsavat használunk (általánosságban: 1-1,5 evőkanál citromsavat oldjunk fel másfél literes palackban vízzel, hajhossztól függően több citromsav is szükséges lehet, érdemes kitapasztalni). Öntsd a hajadra miután kiöblítetted a szappanhabot, majd tiszta vízzel alaposan öblítsd ki.
Az almaecettel kissé lágyabb, a citromsavas öblítéssel kissé merevebb tartás érhető el ezt érdemes figyelembe venni!
Az almaecettel kissé lágyabb, a citromsavas öblítéssel kissé merevebb tartás érhető el ezt érdemes figyelembe venni!
Nézzük lépésről lépésre:
0. készítsd elérhető közelségbe az almaecetes, vagy citromsavas vizet
1. alaposan vizezd be a hajadat és a szappant
2. szappanozd be a hajadat és masszírozd át a fejbőrödet is amennyire kellemes
3. öblítsd ki a hajadból a szappanhabot tiszta vízzel
4. öblítsd le a hajadat az almaecetes, vagy citromsavas vízzel, annyira gondosan, hogy a hajtőtől a hajvégekig mindenhol érje a hajat (óvatosan simítsd végig a kezeddel is, hogy biztosan mindenhol érte az öblítés)
5. végezetül ismét alaposan öblítsd le a hajadat tiszta vízzel
Ugye milyen egyszerű? Hajmosáshoz az ALÁBBI szappanjainkat ajánljuk.
Ugye milyen egyszerű? Hajmosáshoz az ALÁBBI szappanjainkat ajánljuk.
hétfő, március 17, 2014
Memiarc, borradír, kímélo, kozmetikum, natur, nyak, radír, szappan, természetes, test, vegyszermentes
Bőrradír házilag
Ördög Nóra és Törköly Erika Angyalműhely című könyvéhez kért tőlünk arcradír receptet és praktikát.
Egy hétköznapi, sietős és egy ráérős, exkluzív verziót készítettünk (megtalálható a könyvben is), használható arcra (kivéve rozacea esetén), nyakra és testre is.
Egy hétköznapi, sietős és egy ráérős, exkluzív verziót készítettünk (megtalálható a könyvben is), használható arcra (kivéve rozacea esetén), nyakra és testre is.
Hétköznapi
Hozzávalók 1 bőséges adaghoz arcra ás nyakra:
1 evőkanál só
1 evőkanál olívaolaj
Elkészítés:
1. mérjük ki az összetevőket egy kis tálkában és alaposan keverjük össze (nedves homok állaga lesz)
2. vigyük fel az arcunkra és határozott mozdulatokkal, de finoman dörzsöljük át a kívánt felületet
3. nedvesítsük be a tenyerünket és töröljük le a sót az arcunkról, majd hagyjuk az olívaolajat még 4-5 percig beszívódni
4. natúr szappanos vízzel távolítsuk el az olajat és töröljük szárazra az arcunkat
Exkluzív
Hozzávalók 1 bőséges adaghoz arcra és nyakra:
1 teáskanál fehérbor
1 teáskanál méz
1 teáskanál joghurt
5 csepp grapefruit mag kivonat
Elkészítés:
1. tegyük a mézet egy kis tálkába, keverjük hozzá a grapefruit mag kivonatot, a joghurtot, a fehérbort, majd adjuk hozzá a búzadarát (nedves homok állaga lesz)
2. vigyük fel a kívánt felületre és határozott mozdulatokkal, de finoman 1-2 percig dörzsöljük át a bőrt
3. tiszta vízzel, vagy natúr szappannal mossuk le a bőrradíros felületet és töröljük szárazra
Praktikák:
- olyan „dörzsi” anyagot válasszunk, ami mikro felületi sérülést nem okoz, érdemes kerülni a szárított növényeket, csonthéj darálékot, helyette használható mák, dió, kávézacc, zabkorpa, zabpehely, szemcsés liszt -rizs, kukorica, zab-, búza-, vagy kukoricadara, só, cukor
- vivőanyagként használható olaj, méz, joghurt, tejföl
- hidegen sajtolt olajakat és finomítatlan, természetes sót, cukrot használjunk, mert így még több tápanyagot, ásványi anyagot és vitamint tudunk a bőrbe juttatni
- ügyeljünk rá, hogy sót tartalmazó bőrradír használata előtt teljesen száraz legyen a bőrünk, vízzel érintkezve csíphet
- használhatunk tetszés szerinti növényi illóolajat, arra azonban figyeljünk, hogy 100%-os tisztaságú legyen és a nagy koncentráció miatt hígítani kell bázisolajjal (olíva, napraforgó, szőlőmag, stb.)
- ha party-ból marad egy kis pezsgő, vagy bor bátran használható a bőrradírhoz
- hetente egyszer végezzük el a bőrradírozást (kivéve rozaceás bőr, amit tilos bőrradírozni)
Memibőrradír, dermatitisz, dörzsi, ekcéma, házilag, kímélő, Love2Smile, natúr, olaj, só, sós olaj, természetes, vegyszermentes
Sós olaj, avagy az ekcéma "dörzsi"
Egyre többen kerestek meg minket, hogy ekcémás van a családban, ráadásul megdöbbentően nagy a gyermekek aránya.
Fontos, hogy ilyen esetben (illetve bármilyen bőrprobléma esetén) a lehető legkevésbé irritáljuk a már eleve sérült részt, ezért sok esetben már a natúr termékek használata is enyhítheti a tünetet.
Természetesen kihathat az étkezés és a lelki állapot is a tünetekre, meglehetősen összetett a kezelési lehetőség, ennek részletezésére most nem térünk ki, DE, van egy szupergyors segítség...
Természetesen kihathat az étkezés és a lelki állapot is a tünetekre, meglehetősen összetett a kezelési lehetőség, ennek részletezésére most nem térünk ki, DE, van egy szupergyors segítség...
Olyan gyors segítséget szoktunk javasolni az ekcémás bőrre, amelyhez szükséges alapanyagok minden konyhában megtalálhatóak, egyedi igény szerinti gyakorisággal végezhető, egyszerű és a tapasztalatok szerint rendkívül hatékony, íme:
1. keverj össze 1:1 arányban olajat és sót (mi normál bőrre arcradírként is használjuk, amihez 1 teáskanálnyi mindkét összetevő, nagyobb felületre 1 evőkanálnyi mindkettőből, nedves homok állaga lesz)
2. a kezelendő felületet tisztítsd meg és nagyon alaposan töröld szárazra (FONTOS: az olajban nem oldódik a só, a vízben igen, így, ha vizes marad a bőr, csípni fogja a só, ha száraz, nem fogja csípni)
3. finoman, de határozottan dörzsöld át az olaj/só keverékkel a felületet, majd simítsd le a sót és hagyd, hogy az olaj pár percig még be tudjon szívódni
4. szappannal (lehetőleg csak természetes összetevőkkel) mosd le az olajat
5. mielőtt elkezded, a praktikákat is olvasd el, fontos!
Praktikák:
- érdemes jó minőségű, extra szűz, nem finomított olajat használni és nem finomított (=természetes, kémiai úton nem finomított, tehát nem a szemcseméretet értjük alatta!) sót, mert az ezekben lévő ásványi anyagok is beszívódnak a bőrbe és segítik a gyógyulást
- ismétlésképp: száraz legyen a kezelendő felület, ez nagyon fontos!
- ha van rá lehetőség, hosszabb ideig is rajta lehet hagyni az olajat a felületen
- ne durván, de határozottan dörzsöljük a bőrt, ami kicsit bepirosodhat, ez természetes, hiszen serkentjük a vérkeringést, az összetevők pedig nem tudják irritálni
Memi100%, atópiás dermatitisz, baba, bőrápoló, bőrradír, bőrradírozó, ekcéma, gyerek, kakaóvaj, Love2Smile, natúr, natúrszappan, oxidáció, szappan, szőlőmagolaj, természetes, tiszta, vegán
Elérkezett az idő a váltásra...
A szőlőmagolajos szappannal sok-sok átvirrasztott éjszakát töltöttünk együtt, folyamatosan azon kísérletezve, hogy a benne lévő nemes anyagok megtartása mellett hogyan tudjuk minél tovább lassítani az esetleges oxidációt.
A tartósítószermentes és mindenféle szintetikus anyagot mellőző szappanok nem tarthatók el korlátlan ideig, ahogyan egy hidegen sajtolt olajnál is természetes folyamat az oxidáció, az avasodás.
Közel egy éven át kísérleteztünk azon, hogy ne kössünk kompromisszumot az alapanyagok tekintetében.
Közel egy éven át kísérleteztünk azon, hogy ne kössünk kompromisszumot az alapanyagok tekintetében.
A növényi olajok telített és telítetlen zsírsavakat tartalmaznak, melyek különböző tulajdonsággal rendelkeznek és eltérő arányban találhatók meg az olajokban. Az összetételtől függően vannak érzékenyebb és ellenállóbb, vagyis gyorsabban és lassabban oxidálódó (avasodó) olajok, amely persze függ más tényezőktől is, mint pl. a tárolási körülmények.
Természetesen számos alapanyag segít nekünk az eltarthatóság növelésében, pl. a bőrradírozó szőlőmagolajos szappan a szőlőmag őrlemény magas antioxidáns tartalma miatt sokkal kevésbé volt érzékeny a teszteken, mint a natúr szőlőmagolajos szappan.
Fentiek miatt az első és emiatt egyik kedvenc szappantípusunk a szőlőmagolajos szappanjainkban a shea vajat kakaóvajra cseréltük
Miért jó ezt nekünk is és nektek is?
- a kakaóvaj az olívaolaj alapú szappanjainkban már általatok is visszaigazoltan bizonyította csodás voltát,
- ha egy típusú alapanyagból egyszerre nagyobb mennyiséget tudunk beszerezni, akkor valamennyivel kedvezőbb árat lehet elérni, így a természetes alapanyagok folyamatosan emelkedő beszerzési árai ellenére, tudjuk tartani a évek óta megszokott árainkat,
- segíti nekünk az eltarthatóság növelését, melyen sok-sok hónapon keresztül dolgoztunk, így közeledve a nyár felé mi is nyugodtabbak vagyunk, hiszen a kakaóvaj kevésbé érzékeny az avasodásra és mi továbbra sem használunk semmilyen szintetikus anyagot (tartósítószert sem).
Reméljük, továbbra is szeretni fogjátok a 100% tiszta, természetes, natúr és a bőrradírozó szőlőmagolaj szappanunkat (is).
Hogy kerül az élelmiszer a fürdőszobába?
Talán nem is gondoljuk, hogy egy alapanyag, melyet a mindennapi konyhai teendőink során használunk mennyire sokoldalú és mennyi mindent lehet belőle, vele készíteni.
Rutinszerűen levesszük a polcról, beletesszük az ételbe, ott elvégzi a megszokott feladatát, a maradék pedig visszakerül a polcra, miközben akár számos más, csodás tulajdonsággal bír, melyet a háztartás többi helyiségében, vagyis az életünk más területein is lehet hasznosítani.
A gasztronómiai felhasználáson túl nagyon gyakori vendégek az élelmiszeripari alapanyagok a natúr kozmetikumokban. Gondoljunk csak az olajokra, a trópusi zsírokra, a növényi illóolajokra, vagy akár a természetes színezékekre, fűszerekre, szárított növényekre, melyek kiválóan felhasználhatók szappanokban, krémekben, ajakápolóban és más kozmetikumokban.
Miért érdemes természetes, tiszta, vegyszermentes kozmetikumokat használni?
Röviden: mert bőrbarátok.
Olyan összetevőkből állnak, melyek struktúráit sejtjeink felismerik és kezelni is tudják. Helyes használat esetén nem rontják el a bőrünk felszínén lévő emulziót, nem vonnak el túlságosan sok vizet belőle, viszont megszabadíthatják a fölöslegtől, legyen az méreganyag, zsiradék, vagy bármi más.
Persze fentieken túl nagy előnyük, hogy az egészségünk mellett a környezetünket is kímélik...
szombat, március 15, 2014
Útjára indítjuk...
a Love2Smile Organic Cosmetics blogját, amely a Receptműveshez igazodva a Szappanműves nevet kapta.
A rengeteg találkozás, beszélgetés sok olyan ötletet, tapasztalást, tudást eredményezett, amelyet érdemesnek tartunk megosztani nemcsak a Facebook kereteink belül, hanem archiválható és visszakereshető módon is.
Terveink szerint a Szappanműves egy életmód blog, amelyben szó lesz a növényi színek, illóolajak hatásától kezdve, akár a vonalkódok számának jelentésén át egy adott nap számunkra meghatározó vevői visszajelzéséig.
Miért éreztük szükségesnek még egy blog elindítását?
Cégfilozófiánk részeként már az induláskor megfogalmazódott bennünk, hogy nem a napjainkban megszokott módon szeretnénk felépíteni a Love2Smile márkát, hanem, ahogyan a szappanjaink receptúrájánál, gyártásánál, úgy a szervezetfejlesztésben is az organikus, hagyományos, emberközpontú fejlődést fogjuk követni. Természetesen a számunkra elfogadható és értékesnek tartott modern irányzatokat is figyelembe vesszük, de mindenképp a stabil alapokra való folyamatos építkezés a célunk.
Fentiek miatt úgy alakítottuk ki az értékesítést, hogy a kis- és nagykereskedői partnereink mellett mi is közel 4 éve, szinte minden hétvégén elérhetőek vagyunk valamilyen rendezvényen, vásáron, fórumon, így közvetlenül jutnak el hozzánk a visszajelzések, a kérdések és nagyon sok hasznos információ tud gazdát cserélni.
Terveink szerint a Szappanműves egy életmód blog, amelyben szó lesz a növényi színek, illóolajak hatásától kezdve, akár a vonalkódok számának jelentésén át egy adott nap számunkra meghatározó vevői visszajelzéséig.
Szeretnénk, ha bátran feltennétek kérdéseiteket, írjátok meg tapasztalataitokat akár az adott témához, akár a termékeinkhez. Törekszünk arra, hogy a Benneteket érdeklő információk megtalálhatóak legyenek és folyamatosan bővüljenek a weboldalunkon túl bővebb, személyesebb módon is.
Fogadjátok szeretettel és használjátok egészséggel!
Emi és Feri
kedd, március 11, 2014
Memi100%, bemutatkozás, bőr, bőrápolás, dezodor, ehető, izzadásgátlás, kézműves, kozmetikum, Love2Smile, magyar, natúr, natúrszappan, rólunk, szappan, táplálkozás, természetes, tiszta, tudatos
Rólunk, avagy a mi történetünk
Imádjuk az életet, imádjuk a környezetet, imádjuk az egészséget és szeretnénk ezt másokkal is megosztani. Röviden összefoglalva ez a Love2Smile cégfilozófiája.Ebből kiindulva elhatároztuk, hogy olyan termékeket fejlesztünk ki, amit mi is szívesen használunk, ezáltal bátran merünk másoknak is ajánlani.
De ne ugorjunk ennyire előre..., hogyan is kezdődött?
Házaspárként másfél évtizedet töltöttünk el folyamatosan rohanó, teljesítmény/munkamániás pozíciókban. Miután azt tapasztaltuk magunkon, hogy a mentális és fizikai egészségünk érdekében elkerülhetetlen változtatni az életvitelünkön, elkezdtük tudatosan áttekinteni a táplálkozásunkat és figyelni a szervezetünk visszajelzéseire. Ez idő alatt fejlesztettük ki a mára hitvallásunkká alakult tudatos étkezési kultúránkat: egyszerűen, gyorsan, egészségeset és finomat. Ezt a folyamatot, a lépéseket később részletesen is szeretnénk bemutatni.
Kedzetben húsmentes, ma már vegán ételeket készítünk, kiemelt figyelmet fordítva az alapanyagok élettani hatásaira. A tudatosság számunkra arról szól, hogy átgondoltan, a környezetünkre is figyelve alakítjuk ki és éljük az életünket – ami természetesen az étkezési kultúránkra is hat.
Hogy függ össze a táplálkozás a natúr szappanokkal?
Miközben az étkezésünk folyamatosan átalakult, egyre figyelmesebben néztük, mi az amivel kívülről tápláljuk magunkat, mennyi kincs található a konyhában, amit nem csak megenni érdemes. Innen tudtuk, hogy már nincs visszaút, elkezdődött a megvalósítás, a kísérletezés, az engedélyeztetés.
Az első termékcsalád egy kis fürdőszobai kényeztetés lett, ami egy szorgosabb nap után jó ráhangolódást biztosít az esti pihenésre, vagy éppen feltölt energiával a nap végi bulira. Olyan fürdőgolyót készítettünk, ami természetes, organikus és növényi alapanyagokból áll, ezáltal sem minket, sem pedig a környezetet nem károsítja.
A következő kincseink a 100% tiszta, természetes, vegán, natúr szappanok lettek, melyeknél a jól átgondolt és még többet tesztelt receptúrák egy célt szolgálnak – az egészséges, bőrtápláló és szintetikus, illetve állati alapanyag mentes fürdést.
A termékeinket nem importáljuk, hanem mi gyártjuk kisipari, kézműves módszerekkel, hogy a vidámságunk pozitív energiáit is átadhassuk. Az alapanyagok kiválasztásánál az elsődleges és legfontosabb szempont a tökéletes minőség. Csak olyan anyagokat használunk, amiket meg is ennénk.
Ma már megtalálható a kínálatunkban a tökéletes dezodor is. Tiszta, természetes, vegán, hatékony, de nem csíp, nem hagy nehezen eltávolítható foltot a ruhán és a test természetes folyamatait nem befolyásolja, ugyanakkor azonnal szagtalanít. Nem kell kézzel belenyúlni, praktikus, könnyen és diszkréten használható.
Hosszú ideig érlelt, nem mindig könnyű, komoly és tudatos döntést hoztunk a Love2Smile márka elindításánál, hosszú távon szeretnénk ezzel foglalkozni.
Ennek alapvető feltétele, hogy másodszor is szívesen vegyék kézbe a termékeinket, ezért nem kötünk kompromisszumokat az alapanyagok és a receptúra tekintetében, csak olyat állítunk a termékeinkről, amiről tudjuk, hogy valóban igaz és hiszünk benne.
Kapcsolódó:
Mit adhatunk Neked, mit várhatsz tőlünk?

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)